Kiállításunk témája a demencia állapota, amikor az ember elfelejt emlékezni mindarra, amit élete során felépített.
A kóros halmozás ebben az esetben nagy szerepet játszik – amikor az emlékek tárgyak formájában jelennek meg, kivetülnek, de nem épülnek be. A „majd jó lesz valamire” és a „valaha valamire emlékeztetett” gondolatok invesztálódnak élettelenségbe, elvesztik valós jelentésüket a tárgyak. A dokumentálási láz az empirikusság iránti vágy egyik kifejezőeszköze egy olyan világban, ahol szinte minden fogalom terhelt már. Igény egy pontos meghatározásra, kiékelés a stabilitás érdekében. De mi történik az ékekkel, ha a stabilitásra vágyó entitás egy másik helyen távozik, egy olyan résen, amit nem lehet betömni, és a folyamat visszafordíthatatlan.
A fixált dolgoknak hol a határa, hol a személyiség határa? Mikor elvesznek az emlékek, merre van a személyiség? Melyik megoldás a biztonságosabb: a külső vagy a belső rögzítés; tárgyakat érdemes gyűjteni vagy emlékeket? Ha egyébként is elvesztem, amim volt, ki más akarna rá emlékezni?
Boltanski szerint, ha valakit nagyon össze akarunk gyűjteni, annak elvész a személyisége, ugyan így van a művész is: minél többet ad magából, annál inkább eltűnik. A demencia ilyen formán összefüggésbe hozható a művésszel.
A címet Tadeusz Kantor-tól kölcsönöztük.
Kattints a képekre a galéria megnyitásához!
