Zsikla Mónika művészettörténész, kurátor szövege a kiállításhoz
...Amikor rálépünk a kiállítótér hófödte padlójára a cím által sugallt fikció kézzelfogható valósággá válik. A padlót teljesen befedő friss hó felülete teljesen érintetlen. Mindössze egyetlen nyomvonal látható, amelyet a tér legtávolabbi pontjáig elgördült kőszikla hagyott maga után. A puha anyagon (valójában vatelinen) hagyott nyomok kikerülik a városfalat és elvezetnek a tekintélyt parancsoló, néma kősziklához. A szikla szinte megszemélyesül, antropomorf jelleget ölt. Kiszakadt természetes környezetéből, elmozdult helyéről. Kijáratot keres a város felé. Az ember által teremtett, épített környezet felé, ahol az építés legprimerebb anyaga a számtalan módon megművelt és hasznosított kő. Az installáció hangeffektusait hallgatva rekonstruálhatóvá válik az a konkrét folyamat, amelynek során a szikla erőfeszítést és fáradságot nem kímélve az erdőből eljutott a városba, egyenesen a galéria terébe. A kőszikla persze nemcsak egy helyét kereső, magányos individuum metaforájaként értelmezhető, hanem tekinthetünk rá egy Caspar David Friedrich festmény három dimenzióban megelevenedő motívumaként is.
A galéria bejáratához közelebbi falfelületen Győri Blanka és Lipták Ágnes fényképei láthatók. Győri Blanka fotografikus installációja finoman összekapcsolja a kövekhez kapcsolódó okkult passzusok „útmutatásait” az urbánus környezetben tetten érhető, átmeneti állapotokkal. Lipták Ágnes fotó- füzete pedig a kőszikla csodás megtalálásának körülményeit és gördüléseinek rögös útját dokumentálja.
Kattints a képekre a galéria megnyitásához!
