hatdé logó

Kompozíció ’56

Koncepció

A tervünkben a zártság és nyíltság egyszerre jelenik meg: a forma zárt, de a kompozíció nyitott: bármilyen hétköznapi tárggyal bővítenénk azt, a jelentése nem változna. Ezek a tárgyak felhalmozódnak a kamrában, olyan káoszt képezve, amiből mindenki tud magának válogatni, hiszen univerzálisak, de egy bizonyos konstelláció képes felülírni a jelentésüket. A személyes asszociáció hozza közel a nézőhöz a múltat. ’56 eseményeit már csak érteni tudjuk, érezni kevésbé, legalábbis nem olyan módon, mint az, aki átélte.

Amit érezhetünk belőle, az az emberi természet változatlansága, az ismétlődő dinamika, a mindennapos határátlépés feloldás nélkül, amely az 56-os eseményekhez vezetett, majd a robbanás. Ez a robbanás, átrendeződés és súlytalanság fagy be a kompozícióba, a pillanat, mielőtt mindent visszaránt a gravitáció, a pillanat, amikor összefogással képes az ember kiemelkedni az adott keretek közül. Lebegés tömör anyagba ágyazva.

Ezzel egyidőben asszociálhatunk arra is, hogy a föld konzerválja a múltat, az entrópia felé halad, ugyanígy a mű felületén kirajzolódó tárgyak is egy homogén összképet alkotnak. A negatív formaképzés által a tárgyak hiánya, az információ hiánya is, azaz jelen esetben egy információ arról, hogy egy bizonyos információ valaha létezett, töredezve látjuk a múltat és a jelent.

Mindeközben a művet látva bekapcsolhat az ösztön, a játékra, felfedezésre való igény, a taktilitás, az, hogy az ember hozzá akar érni, meg akarja érteni. A mű akkor “szól”, akkor válik szubjektívvé, ha a néző kapcsolódik hozzá, mégis objektíven, elvitathatatlanul ott van, távolságtartó, nem minősít, csak létezik, raktároz és megmutat.

Az emlékműre a dualitás a legjellemzőbb. A ötvenes évek hétköznapi tárgyai kellemes retro élményt sugároznak, az otthonosság érzetét adják, míg a militáris, kifejezetten a forradalomhoz köthető tárgyi emlékek megrendítően hatnak. A mű konstans helyzetbe rendezi ezeket a hétköznapi és szimbólum képzésre alkalmas emlékeket, amelyek így rétegezve rámutatnak egy korszak tárgyi kultúráján keresztül, az emlékezés összemosó sajátosságára.

Kattints a képekre a galéria megnyitásához!

Kompozíció '56 - galéria
× < >