Leírás: A tér jellemzői (kisméretű pincetér) nagymértékben hozzájárultak a mű megjelenéséhez, atmoszférájához. Az installációt, mely egy uszadék fából összeállított tutajból, rajta csomagokkal, illetve a tutajon a tér két ellentétes szeglete felé fordított monitorból állt, kiegészítette a padlóra vetített, mozgó illetve hullámzó víz érzetét keltő fényhatás.
A cím, „Ha lesz, nem leszek, amíg leszek, nem lesz” Epiktétosz, görög sztoikus filozófus gondolata, mely a halálra vonatkozik, és nem ez az egyetlen idézet, melyet a kiállítás felhasznál a halálra vonatkozó utalások tárházából. Gericault és Böcklin, obulus és a révész, mind olyan toposzok, melyek egyértelműségükkel ellensúlyozzák a bárkán két képernyőn vetített gifek végpontjukat soha el nem érő (a homályba vagy egy szimmetriatengelybe vesző) képsorait. A kiállítás egésze egy kimerevített pillanat, melyben egy két part közé rekedt tutajon az elmúlás végessége ütközik a gif technikai adottságában rejlő végtelenséggel.
Győri Blanka írása Hitter Magdolna és Horváth Csilla installációjához:
A Pince terébe lépve egy dobozokkal, kofferekkel megrakott tutajt látunk. Ami először eszembe jut: idézetgyűjtemény. A megvilágítás színpadias-érzelmes, a tutaj szedett-vedett. Átevezünk a túlsó partra. A címből is kihallatszik a halálra, gyászra való utalás. A térben megjelenő tárgyak, videók jelképek: olyan, a halálhoz kapcsolódó képzetek, melyek mindenki számára könnyen kódolhatók. Folyó, tutaj, csomagok, az obulus, Böcklin híres festménye.
Felmerül az ellentmondás a Böcklin kép patetikussága és az installáció látszólagos esetlegessége között. A különböző elemek összerendezése a halálhoz való viszonyunk összeszereltségére utal. Mi határozza meg ezt a viszonyt? Például a romantikából ittmaradt érzések és ellentmondások, ahogy más alapfogalmaink és viszonyulásaink is gyakran eredeztethetőek a 19. századból. A kofferek, dobozok, a sötétbarna szín már inkább a 20. század elejét idézik. Az egymásra ácsolt képek körbejárása közben felmerül az a tapasztalat is, ahogyan a halálhoz való viszonyunkban is gyakran kulturális sémákat használunk. Gyászhír esetén összeillesztjük a helyzetre adható lehetséges válaszokat. Gondoljunk arra, hányféle szófordulattal szoktunk reagálni egy halálhírre. Részvétem, sajnálom, és talán még van egy-két megszokott lehetőség. Kérdés, hogy a gyász mennyiben válik aztán megélt és sajáttá tett tapasztalássá vagy marad a kézenfekvő szokások nem feltétlen indokolt elismétlése.
Kattints a képekre a galéria megnyitásához!
